Borlexikon: mindent a J- és az L-betűs kifejezésekről

A bor az emberiség egyik legősibb alkoholos itala, ami körül rengeteg országban igazi kultúra alakult ki és hatalmas lexikális tudás halmozódott fel, hiszen a borkészítésnek és borfogyasztásnak mindig is megvolt az elitista oldala.

Sőt, egyre erősebb ez a vonulat, ezért úgy határoztunk, hogy egy folytatásos cikksorozat részeként összeállítunk olvasóink számára egy komplett borlexikont, hogy az ábécé betűi mentén haladva összeállítsunk egy hasznos és egyszerre érdekes tudásanyagot a borkedvelők számára.

A borlexikon nemcsak a bortermeléshez, hanem a borfogyasztáshoz kapcsolódó valamennyi szakszót tartalmazza, így nemcsak az ínyenceknek, hanem természetesen azoknak is tartogathat érdekességeket, akik csak hétköznapi borivók, de szeretnének egy kicsit közelebb kerülni nedűjükhöz, méghozzá közérthető formában.

Míg korábbi cikkünkben az I-betűs kifejezéseket vettük sorra, addig aktuális írásunkban a J- és az L-betűs definíciókat is összegyűjtöttük, hogy kellő hosszúságú tudásanyaggal tudjunk szolgálni olvasóinknak ebben a hónapban is.

Ha szeretnéd rögtön a gyakorlatban alkalmazni a borlexikonban leírtakat, a Vitexim kínálatából megvásárolható minőségi borok – legyenek azok magyarok, franciák vagy éppen olaszok – nagyon jó hátteret adnak ehhez.

Lássuk azonban most a borlexikon J- és L-betűs kifejezéseit!

 

Járdovány

 

A Járdovány a Kadarka után az egyik legelterjedtebb szőlőfajta volt egykoron a Kárpát-medencében. Iskolázása Gere Attila nevéhez köthető, akinek Villányban sikerült megfelelően nemesítenie, majd kellemes minőségű bort készítenie belőle.

Dacára annak, hogy őshonos szőlőfajta, ma már szinte sehol sem látni, Villányba is a Pécsi Kutatóintézetből került, és jelenleg a kérdéses borvidéken, azon belül a Csillagvölgyben és az Ördögárokban termesztik nagyobb mennyiségben.

Korábban nagyon elterjedt szőlőfajta volt, mára azonban csak kisebb szórványaiban, főleg öreg szőlősökben találkozhatunk még vele elvétve. Bár bőtermő, eredeti fajtája nem képviselt túl magas minőséget, alapvetően pedig egy igénytelen, rothadásra nem hajlamos szőlőfajta.

 

Jégbor

 

A jégbor egy speciális csemegebor, amihez minden esetben olyan szőlőszemeket alkalmaznak, amelyek korábban megfagytak. Tudni kell ugyanis, hogy a szőlőben lévő cukrok és oldott anyagok nem tudnak megfagyni, az ilyen gyümölcsből készült bornak tehát nagyon koncentrált ízvilága van.

A jégborok magas savtartalommal rendelkeznek, és a legtöbb csemegeborral ellentétben a hozzájuk felhasznált szőlőfajták nem fogékonyak a nemespenészre, ami jelentős mértékben meghatározza az így készült ital karakterességét.

A világon Kanada a legnagyobb jégbor-termelő, de Németországban és Ausztriában készülnek a legjobb minőségű és legismertebb típusok.

 

Juhfark

 

A Juhfark egy a Kárpát-medencében őshonos szőlőfajta, ami manapság már visszaszorult a regionalitásba, így kizárólag a Somlón, valamint a Balatonfelvidék egyes területein, különösen a Badacsonynál találkozhatunk vele.

Egy nagyon érzékeny szőlőfajta, aminek a visszakunkorodó fürtje adja a legnagyobb különlegességét. Könnyen rothad és csak teljesen érett állapotban tud megfelelő minőségű bort adni, miközben nagyon rusztikus savakkal rendelkezik.

Alapvetően hordós érlelésre szánt bor, aminek az aromavilágát a neutrális jegyek határozzák meg, de a hűvösebb évjáratokban gyakran vesz fel virágos összhatást.

 

Lágy vagy lapos bor

 

Lágynak vagy laposnak nevezhetünk minden olyan borfélét, ami nagyon szegény a savakban. Alapvetően ez egyfajta borbetegség, aminek a hátterében a baktériumok tömeges elszaporodása húzódik meg.

Ilyen esetekben a bor már-már olajszerűen folyik, jellegtelenné válik. Tapasztalt borászok többféle módszerrel védekezhetnek ellene, így levegőztetéssel, a savtartalom mesterséges növelésével vagy kénezéssel.

 

Lecsengés

 

Valamennyi alkoholos italnak van lecsengése, ami rendkívül fontos szempont a minőség meghatározásakor. Lecsengésnek azt az ízhatást és érzetet nevezzük, ami a kóstolás után elnyúlik, hosszasan megmaradó utóízt képez a szájban.

Lehet rövid, közepes vagy elnyújtott, és bár a legtöbbször kellemes, nagyon gyakran kellemetlen hatással is járhat.

 

Levegőztetés

 

A levegőztetés egy nagyon fontos borászati technika, amivel alapvetően befolyásolható a borok minősége és jellege.

A finomabb fehérborokat például csak nagyon óvatosan szabad levegőztetni, mert számukra az oxigén ártalmas lehet, míg a testesebb vörösöknél az extra levegő olyan előnyös tulajdonságokat hozhat elő, amit mással nem lehet elérni.

Egy testesebb vörösbor levegőztetésével idejekorán be lehet indítani a hordós érlelés során keletkező kémiai reakciókat, illetve meg lehet előzni az oxigénelvonásból fakadó káros hatásokat, de a kellemetlen mellékízekért felelős kénes vegyületek és a merkaptánok létrejöttét is.

Emiatt van az, hogy a termelők többsége bizonyos időközönként hordóból-hordóba fejti a bort, hiszen így a kérdéses nedűt mindig megfelelő mennyiségű oxigén éri, de vannak, akik a mikrooxidációval kísérleteznek, ami azt jelenti, hogy a bor hónapokon át a hordó pórusain keresztül tud érintkezni a levegővel.

 

Likőrbor

 

A likőrbor egy olyan speciális borfajta, aminek az alkoholtartalmát jellemzően valamilyen égetett szesz hozzáadásával megemelték. A likőrboroknak több típusát is megkülönböztetjük egymástól, így ott a sherry, a vermut, a portói, a marsala és a madeira.

Nem szabad összekeverni őket a borpárlatokkal, amelyek a meglévő borok lepárlásával készülnek!

Érdekesség, hogy a likőrborok keletkezése annak köszönhető, hogy kezdetben gyakran kevertek tartósítás céljából etanolt a borokhoz. Ekkor vették észre a borászok, hogy az ilyen típusú borok nemcsak sokkal nagyobb alkoholtartalommal rendelkeznek, de karakteresebb ízvilágot is képviselnek.

A likőrborok tulajdonságait számos tényező befolyásolhatja, így például a földrajzi háttér vagy a felhasznált összetevők egyaránt.

 

Lopó

 

A lopó nem más, mint egy üvegből készült, a lopótök formájára hajazó, hosszú szárral rendelkező öblös eszköz, ami a bor kiemelését szolgálja a hordóból.

Kisebb és nagyobb típusai is ismertek, de a legtöbb lopó 2 deciliter és 1 liter között mozog. Használatakor a hosszú cső végét be kell meríteni a hordóba, majd a kiöblösödő részen elhelyezett nyíláson keresztül szívható fel a bor a lopó öblös részébe.

Amennyiben a szívónyílást befogjuk, a bor kiemelhető a hordóból és gyakorlott kezekben finoman adagolható poharakba vagy kancsókba.